Bizonyára értesülhettetek róla, hogy hosszú ideje küzdöttünk már alvásproblémákkal a két kisgyermekünk mellett, s megannyi tanácsot, tippet kipróbáltam már a hetek, hónapok alatt, amit csak találtam anyuka fórumokon.
A természetes megoldások között az illóolajok világa nagyon felkeltette az érdeklődésemet, egyszerűen nem tudtam elengedni ezt a témát. Pechünkre az elején jópár rosszul választott illóolaj márkát és ebayról, távol keletről rendelt diffúzort próbáltunk ki, melynek nem hogy kedvező hatása nem volt, de egyenesen fejfájást okozott és köhögési panaszokat.
Hosszas információ gyűjtés után az élet az utunkba sodorta a Herbatherapy 100% tisztaságú terápiás célú magyar illóolajait, melyek összehasonlíthatlan minőséget és megoldást hoztak az alvásproblémáinkra.
Ma már 1-1 fogzásos vagy erős frontokkal tarkított éjszakát leszámítva a gyerekek nagyon szépen alszanak, Zoé 1-2 mocorgáson, plüssállat kérésen kívül gyakorlatilag átalussza az éjszakát, Levi pedig 1-szer szokott általában ébredni és nagyon hamar visszaaltatható. Régebben volt olyan, hogy 1,5 óránként szinte felkelt és nagyon sokáig ringattuk, járkáltunk vele, mire sikerült visszaaltatni.
Nekünk a következő kombináció vált be, természetesen 1-1 készítménnyel kezdtük, de ma már bátran keverem őket. Körültekintően informálódtunk, hogy mely olajokat szabad pici baba mellett is használni.

 

Álomhozó illóolaj keverék Herbatherapy Elipsia aroma diffúzorba:
3-4 csepp orvosi levendula
4 csepp mandarin
1 csepp citrom
1 csepp édesnarancs

 

Nyugodt, kellemes, spa élményt hoz az otthonunkba.
Az esti rutin, fürdetés után a gyerekek talpába is szoktam masszírozni az illóolajoból (1 csepp mandarin és 1 csepp orvosi levendula gyógyszertári, gyermekorvos által felírt testápolóba keverve).
Néha a radiátoron elhelyezett párologtatóba is csepegtetek nap közben az olajokból, szigorúan 1-2 cseppet használva, hiszen nagy koncentrációjú készítményekről beszélünk.
Ha kedvet kaptatok, próbáljátok ki bátran a Herbatherapy fantasztikus megoldásokat, hiszen maximum csak az éjszaka ébren töltött órák számából veszíthettek:) Ez pedig ugye melyik kisgyermekes családnak nem jönne jól?
#aromaterápia #babaalvás#kisgyermekesalvás #családirutin #babawellnessblog #lukátsedinafitness #életpicigyerekekkel #alvás #nyugodtéjszakák #reklám #együttműködés