A napokban fájó szívvel búcsút vettünk egy csodálatos, igazi, hűséges baráttól, lelki társtól, igazi családtagtól… Miától.
10 évesen fogadtuk örökbe, egyszerűen csak úgy magára hagyták egy családi háznál költözés közepette ….emlékszem a legelső találkozásunkra, a kutyatréner felkészített, hogy lehet, hogy nem épp filmbe illő lesz, meg lehet, hogy oda se jön hozzám… Ezzel szemben azonnal nagy mosollyal fogadott, ráfeküdt a lábamra, egymás szemébe néztünk, s tudtam, hogy ő az a Golden Retriever, akire vártunk, akit kerestünk.🥰
Mikor magára hagyták, szegény szomszéd öreg néni etette… kenyérrel, mindenféle házi koszttal, amivel tudta, mert nagyon sajnálta. Nem volt jól, rendkívül túlsúlyos, elhanyagolt, bogánccsal teli állapotban hoztuk el. Szerencsére hamar kivirult nálunk, teljesen új esélyt kapott, szerető családot. Hátra tudta hagyni a fájó múltat, és jókedvűen töltötte a nyugdíjas éveit. Imádta a gyerekeket is, nem csak a mieinket, ha kiment az utcába röhögve gyűjtötte be a puszikat, simogatásokat…
Lefogyasztottuk, eleinte emlékszem úgy kezdtük, hogy a szalonnasütő körül egy kör… 🙃… majd idővel hosszabbnál hosszabb séták, túrák, családi kirándulások, sőt még Petit is néha elkísérte 1-1 siklóernyőzésre.
Emlékszem, mikor még vonattal jártam dolgozni Pestre, az egyik multicéghez…. hazaértem este, zsongott a fejem a sok értelmetlen feladattól, a bugyuta kollégiális harcoktól…. Nyakunkba vettük a környéket, csak mentünk és mentünk, télen is a nagy jégben, hóban… Nyáron a naplementében…vagy a hajnali órákban, munka előtt járt velem sokáig futni…. Mindig meghallgatott, mindig megnevettetett, mindig nagyon de nagyon sok szeretet volt benne….
Pár hónapja már volt egy nagyobb betegsége, daganat, amit akkor kiműtött Csizmadi doktor, fel is épült és még megvárta boldogan Levi érkezését is!
Hálásan köszönjük Neked ezt a szép, 4 velünk töltött évet MutyMuty!!!! Szívünkben tényleg mindig ott leszel…. Nem feledünk…
,, Egy szót sem szól, mégis megért…
Egy szót sem szól, mégis beszél hozzád….
Egy szót sem szól, mégis örök hűséget fogad…
Egy szót sem szól, mégis azon nagyon kevés személy egyike a földön, akik igazán, tiszta szívből, feltétel nélkül szeretnek…. “