Sporttáplálkozás

Komolyabban érdekel a sportolás, esetleg szívesen indulnál futóversenyen, Spartan Race és egyéb megmérettetésen? Akár hobbi szinten, akár magasabb szinten foglalkozol bármivel is, ha egy idő után úgy érzed, hogy nem jönnek a várva várt eredmények, nem megfelelően regenerálódsz, megtorpant a fejlődésed, esetleg túl gyakoriak a sérülések, érdemes megfelelően Rád szabni a sporttáplálkozási programodat! Hiszen való igaz, hogy az általunk elfogyasztott makrotápanyagok, mikrotápanyagok, vitaminok, ásványi anyagok, s indokolt esetben a táplálékkiegészítők mennyisége, minősége, összhangja, időzítése vagy építi testünket, s céljainkat szolgálja, vagy pedig legmerészebb álmaink, sport sikereink útjában is állhatnak, ha nem megfelelően alkalmazzuk!

Képzésről:

2020-ban sikeresen elvégeztem a californiai Fab Academy Diploma in Sport Nutrition angol nyelvű képzését. A program megálmodója, oktatója Akash Sehrawat, a fabolousbody.com alapítója. Sportolóknak, filmszínészeknek is segített már többek között a megfelelő forma elérésében. Bestseller könyvíró, több ezer embernek sikerült már átalakulnia, fogynia, formálódnia a programjai segítségével. Manchesterben pénzügyi diplomát szerzett, majd elemzőként dolgozott fiatal korában több évet is multinacionális cégeknél.

Elhízottan, kiégve döbbent rá arra, hogy abszolút nem azzal foglalkozik, ami boldoggá teszi. Szakterületet váltott, Amerikában alternatív terápiákból doktori diplomát is szerzett, NASM nemzetközi személyi edző végzettséggel is rendelkezik, s indiai származása révén a több ezer éves ajurvéda elveket is gyakorlottan használja. Férj, családapa, s napjainkban ma már az oktatott módszereivel az év 365 napján szuper formát hoz. Amerikában egy elit fitness és életmód komplexum szakmai vezetője és trénere is, cégei, oktatásai, online programjai mellett. Továbbá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság online képzési platformján sportmarketing, professzionális sport menedzsment oklevelet is szereztem, hogy a fitness-wellness tanácsadói vállalkozásom építése, fejlesztése során naprakész információim legyenek a nagyobb sportszervezetek, klubok, szövetségek, edzőtermek….és egyéb finanszírozási formák és menedzsment stratégiák működési hátteréről, gazdasági környezetéről is.

Szerteágazó, többféle területet is lefedő, nagyrészt angol nyelvű nemzetközi végzettségeimről bővebben az alábbi aloldalon is tájékozódhatsz. Ha a leírtak fényében úgy érzed, hogy segítségedre lehetek sport céljaid elérésében, várlak szeretettel az online videós konzultációim egyikén! Az első 20 perces online egyeztetés díjtalan, a 3 pillérre épülő személyre szabott komplex sporttáplálkozási program ára 20.000 – 40.000 Ft, a versenycélok, egyéni preferenciák, időzítés függvényében!

Személyre szabott Táplálkozási program

50-60 kérdésből álló részletes testalkattípus, hormon és genetikai sajátosságokat vizsgáló kérdőív kielemzése

táplálkozási napló áttekintése

személyre szabott alapanyag és bevásárló lista (áttekinthető, rendszerező módon, egészen az állati és növényi eredetű fehérjéken át az összetett szénhidrátokon, jó zsírokon keresztül….)

Étkezésenként 5-15 alternatíva megadása, konyhatechnológiai elkészítési tippekkel

Receptes ebook

7 napos mintaétrend

Verseny előtti töltéshez, célokhoz igazított étkezési terv melléklet 

Regeneráció stressz

menedzsment önfejlesztés

Szervezet vízháztartásának optimalizálása

Bélrendszer regenerációja, természetes immunerősítés a teljesítményfokozáshoz

Öngyógyítás, autofágia technikája a maximális regenerációért

Minőségi pihenéshez javasolt meditációs és stresszűző technikák

Önfejlesztő, motivációs melléklet

 (Body Therapist képzésen tanult praktikus és hatékony módszerek megismertetése)

Táplálék

kiegészítés újfajta szemlélettel  

Versenycélokhoz, regenerációhoz, esetleges sérülésekhez igazított táplálékkiegészítő ajánlás dopping mentesen! Kínai gyógyászatra, természetes immunerősítésre, ajurvéda és makrobiotika több ezer éves tudományágaira épülő technikával! Irányított méregtelenítési programmal is akár!

 

myprotein affiliate program

Intenzív edzőtermi edzést végző, állóképességi sportokat űző, amatőr szinten versenyző vendégeim számára a felkészülésekhez, sportteljesítmények fokozásához táplálékkiegészítők fogyasztását is szoktam ajánlani a célok függvényében. Együttműködő partnerem a MYPROTEIN csapata (HFL Accreditation, Informed-sport.com minősítések), ahol az alábbi kóddal 10.000 Ft feletti online rendelés esetében -30% kedvezményt vehetnek igénybe az oldal látogatói és a vendégeim. Sportruházat vásárlásra is beváltható!

EGYEDI KUPONKÓD:

ABCE – R3